2 perc elolvasni
Asztropszichológia


avagy tükröm, tükröm mondd meg nékem…


 Carl G. Jung úgy gondolta, hogy kapcsolat van elménk és testünk között. Testünk hatással van az elménkre, gondolkodásunkra és  gondolkodásunk befolyásolja testünk működését is. 

A világot két részre osztotta, a külső és a belső  világra. A külső és a belső világ ugyanazon rendszer alapján működik. A külső és a belső világ egymás tükörképei. A belső világunk nem hozzáférhető a tudatos énüknek számára. Neki más, a logikus énünk számára érthetetlen nyelvezete van, amit intuíciónak is nevezhetünk. Ezzel a kérdéssel foglalkozik az asztropszichológiával.


Az asztropszichológia az asztrológiai jegyekre jellemző viselkedési mintákat veti össze az egyénre jellemző viselkedéssel és gondolkodással. Ezeket a mintákat figyelve képes feltárni a viselkedésből és a gondolkodásból eredő rossz sablonokat, melyeket észrevétlenül használunk, mint rossz beidegződéseket. Jung úgy véli, hogy az emberi psziché megismerését, feltérképezését az asztrológia szimbolikáján, üzenetén keresztül vagyunk képesek a legegyszerűbben megérteni, hiszen tudatos énük képes lefordítani a „kollektív tudattalan” üzenetét. Ezeket az összefüggéseket elemzi az asztropszichológia. 

Jung hitte, hogy azt  asztrológia nem más, mint egy ősi nyelv, melynek szimbolikája képes a kollektív tudattalan üzenetét a tudatos énünknek tolmácsolni. 

Az asztropszichológia az asztrológia egy olyan területe, ahol Jung pszichológia elméleteire, gyakorlataira alapozva a hangsúly az ember tudatalattijára, annak megértése összpontosít. 

Az asztrológia a pszichológiából eredő megismerés, mégpedig minden fenntartás nélkül, hiszen az asztrológiában összpontosul a régi korok minden pszichológiai ismerete.” C. G. Jun 

Az asztropszichológia az asztrológiai jegyekre jellemző viselkedési mintákat veti össze az egyénre jellemző viselkedéssel és gondolkodással. Ezeket a mintákat figyelve képes feltárni a viselkedésből és a gondolkodásból eredő rossz sablonokat, melyeket észrevétlenül használunk, mint rossz beidegződéseket.

Amig az asztropszichológia az ember belső világával foglalkozik, addig az asztrológia a külső emberre gyakorolt hatást vizsgálja 

Ahogy kint úgy bent „mikró és makrokozmosz elve alapján” összehasonlítása, vizsgálata alapján képesek leszünk feltárni, megérteni és amennyiben szükséges, változtatni az addigi mintákon.

Mintan a fentiekből is láthatjuk, a két terület hasonló vizsgálati eredményeket produkál. A különbség csak annak irányában mutatkozik meg. Amíg az egyik belülről kifelé mutatja a változásokat, tükröződéseket, addig a másik kintről befelé mutatja a ráhatásokat. Mindkettő képes megmutatni az „A” és „B” között található rejtett mintákat.