A kóbor szellemek nem elveszett lelkek, hanem az ego lenyomatai, melyek nem tudtak megnyugvást találni a halál után. Szeretetünkkel, imával és elengedéssel segíthetjük, hogy ezek a tudatmaradványok visszatérjenek a fénybe, és a Lélek útja újra tisztán ragyoghasson.
Amikor a gyász haraggá válik, az érzés hullámai még a lélekhez is elérnek – nem bántva, csak megzavarva a békéjét. De amint bennünk megszületik a megbocsátás, a kapcsolat megtisztul – és a szeretet újra áramolni kezd a két világ között.
Amikor valaki elmegy, a szeretetünk tovább kíséri őt a láthatatlan világban is. A béke, az ima és az elengedés fényhidat épít közénk – hogy a lélek hazatalálhasson a szeretetbe, ahonnan jött.