Nem gondoltam volna, hogy egyszer a tarot lapjai egy szürke, félénk cicáról fognak mesélni nekem. Vagy inkább – rólam. És rólunk. Arról, hogyan tanulunk elengedni úgy, hogy közben nem veszítjük el a hitünket.
Marci a hosszú szőrű, borotvált hasú, kéknyakörvű cica kiszökött. Már nem először történt ez meg velem. A szívem nehéz lett, a gondolataim sötétek. És mint annyi mindennel, ehhez is a tarothoz nyúltam: nem jóslatért, hanem iránymutatásért, türelemért, megértésért. És a lapok megszólaltak.
Folyton az Érmék jönnek. Az Érmék 6, 4, 8, 2, 9… Újra és újra. Ez nem véletlen.
Az Érmék a föld elemhez tartoznak – a türelemhez, a valósághoz, a testhez, a tapintható világhoz. És azt üzenik:
„A dolog még itt van. Még földi valóságról beszélnek.”
Ez a kapcsolat nem tűnt el, csak most más síkon épül.
Az Érmék lapjai azt mondják: az esélyek nem szűntek meg – csak nem látszanak azonnal. Ez most nem egy megoldás villámcsapásra-történet, hanem olyan, mint amikor valaki hazafelé ballag, kis kitérőkkel, meg-megállva.
És én minden nap nyitva hagyom a remény ajtaját.
A legnehezebb kérdést is feltettem: „Mit kell ebből megtanulnom?”
És megérkezett a válasz: a Kardok 9.
A gyötrő gondolatok lapja. Az éjszakai agyalásé. Az önvádé.
Ez a lap nem bántásra mutat, hanem tükröt tart:
„Mit teszel magaddal, amikor nem tudsz tenni semmit?”
A válaszom: szorongok, hibáztatom magam, visszapörgetem a pillanatokat.
És innen indul a tanulás. Elfogadni, hogy nem mindig tudjuk megelőzni, elkerülni, kontrollálni a történéseket.
De mégis szerethetünk, bízhatunk, és maradhatunk jelen.
A legutóbbi lap: Botok 3 – egy alak, aki távolba néz, várakozik, de már elindult belül.
Ez a lap azt mondja:
„Valami már úton van visszafelé. De te nem sietteted – hanem az idő, a szándék, a szeretet adja a haladás útját és idejét.”
Hiszem, hogy Marci hazatalál. Nem csak az otthonába, hanem a szeretethez, amit érte tartok nyitva.
És ha mégsem – akkor is megtanított arra, hogyan maradjak jelen a fájdalmamban, hogyan bízzak az élet rejtett ritmusaiban, és hogyan szeressek anélkül, hogy birtokolnék.
Ez a történet nem csak egy cicáról szól. Hanem minden elvesztésünkről, amiben mégis ott remeg a remény.
A tarot nemcsak a jövő irányát mutatja meg – hanem segít lélegezni a jelenben.
Ha te is valami vagy valaki visszatérésére vársz:
tudd, hogy már a szereteted is egy iránytű, és hogy a remény nem naivitás – hanem bátorság.
Amennyiben kíváncsi vagy a teljes elemzésre, megnézheted a holnapi blogbejegyzésben.