A kóbor lelkektől nem kell félnünk: ők nem gonosz lények, hanem elakadt tudatlenyomatok, akik a fényt keresik. Amikor félelem helyett szeretettel fordulunk feléjük, a tér megtisztul – és a Lélek mindkét oldalról békére talál.
A kóbor szellemek nem elveszett lelkek, hanem az ego lenyomatai, melyek nem tudtak megnyugvást találni a halál után. Szeretetünkkel, imával és elengedéssel segíthetjük, hogy ezek a tudatmaradványok visszatérjenek a fénybe, és a Lélek útja újra tisztán ragyoghasson.
Amikor valaki elmegy, a szeretetünk tovább kíséri őt a láthatatlan világban is. A béke, az ima és az elengedés fényhidat épít közénk – hogy a lélek hazatalálhasson a szeretetbe, ahonnan jött.