A kóbor lelkektől nem kell félnünk: ők nem gonosz lények, hanem elakadt tudatlenyomatok, akik a fényt keresik. Amikor félelem helyett szeretettel fordulunk feléjük, a tér megtisztul – és a Lélek mindkét oldalról békére talál.
Amikor a gyász haraggá válik, az érzés hullámai még a lélekhez is elérnek – nem bántva, csak megzavarva a békéjét. De amint bennünk megszületik a megbocsátás, a kapcsolat megtisztul – és a szeretet újra áramolni kezd a két világ között.
Amikor valaki elmegy, a szeretetünk tovább kíséri őt a láthatatlan világban is. A béke, az ima és az elengedés fényhidat épít közénk – hogy a lélek hazatalálhasson a szeretetbe, ahonnan jött.