
Vannak helyzetek, amelyek újra és újra megjelennek az életünkben.
Más arcokkal, más körülmények között – mégis ismerős érzéssel.
Ezeket nevezzük karmikus mintáknak.
Nem büntetésként, nem végzetként, hanem ismétlődő belső forgatókönyvként, amely addig tér vissza, amíg fel nem ismerjük.
A karmikus minta nem azt kérdezi: „mit rontottál el?”, hanem azt: „mit nem látsz még?”
A karmikus minta egy olyan belső dinamika, amely:
Gyakran nem a konkrét esemény a közös, hanem az élmény mögötte:
a tehetetlenség, az elhagyottság, a túlzott felelősség, a bizonyítás kényszere.
A karma itt nem sors, hanem tanulási tér, egy lehetőség arra, hogy másként reagáljunk – amikor már készen állunk rá.
Egy minta akkor válik láthatóvá, amikor:
Ilyenkor nem „rosszul döntünk”, hanem egy régi belső válasz működik tovább.
A felismerés pillanata az, amikor megjelenik a kérdés:
„Mi az én részem ebben?”
Nem önvád, hanem felelősség formájában.
A karmikus oldás nem eltörlés.
Nem a múlt meg nem történtté tétele. Az oldás azt jelenti, hogy:
Ez nem mindig gyors folyamat, de amikor megtörténik, a minta elveszíti az erejét – és nem kell többé ugyanúgy visszatérnie.
A karmikus elengedés mélyebb rétegeket érint, mint a hétköznapi döntések.
Itt nem egy helyzetet engedünk el, hanem egy belső szerepet.
Azt a szerepet, amely:
Amikor ez a szerep letehető, felszabadul valami bennünk, és nem eltűnik a múlt – hanem nem irányítja többé a jelent.
A karmikus minta nem azért tér vissza, hogy fogva tartson, hanem hogy végre szabadon továbbengedhető legyen.
LélekTér-Kép